Újraválasztották az FBAMSZ elnökét
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) pénteki közgyűlése Papp Lajost, az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetőjét választotta meg további két évre a szövetség elnökének. Papp Lajos korábbi elnökségi ciklusai alatt a teljes alkuszi piac teljesítményének közel 60 százalékát képviselő FBAMSZ a biztosítási szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek elismert képviselőjévé vált, miközben szakmai érdekvédelmi szerepkörében számos jelentős biztosításszabályozási kérdésben lépett fel kezdeményezőként. 

A szövetség közgyűlése döntött az elnöki mandátumnak az eddigi háromról két évre történő csökkentéséről is. A negyedik elnöki ciklus feladatairól Papp Lajos így nyilatkozott: „A következő másfél-két év igen fontos, az alkuszi szakma jövőjét is alapvetően meghatározó jogszabályi változásokra kerül majd sor. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy hosszú folyamat lezárásaként elfogadják a biztosításközvetítői uniós irányelvet (IMD-II.), ezt követően pedig rövidesen sor kerül a jogszabálynak a hazai jogkörnyezetbe ültetésére is. A most következő, terveim szerint utolsó elnöki ciklusom fő célkitűzése, hogy az előző évek komoly kezdeményező és egyeztető tevékenységének eredményeképpen egy, az alkuszi szakma hosszú távú érdekeit is érvényesítő szabályozás szülessen meg.”

Közel negyed évszázad a szakma és az ügyfelek érdekeinek képviseletében

A FBAMSZ 1992-ben alakult meg, azóta a biztosítási piacon zajló szakmai párbeszéd egyik fő kezdeményezője. A biztosítási alkuszok küldetését támogatva folyamatosan részt vesz a szabályozói környezet változtatását célzó szakmai, törvényhozói egyeztetéseken, miközben aktív tájékoztatási tevékenységével az ügyfelek érdekeit képviselve igyekszik hozzájárulni a magyar biztosítási kultúra fejlesztéséhez. A szövetség az elmúlt évek során számos biztosításpiaci szabályozás ügyében lépett fel kezdeményezőként: ezek közül a médiában a legnagyobb visszhangot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerének átalakítása (az évközi évforduló bevezetése, illetve ezt követően a szabad évközi díjhirdetés lehetőségének megteremtése) keltette.

Immár több mint egy évtizede a szakterület legnagyobb hazai összejövetelének számít a FBAMSZ által szervezett Biztosításszakmai Konferencia, amely évente néhány napos közös együttgondolkodásra gyűjti össze a szakma valamennyi szereplőjét: biztosítók és alkuszcégek szakértőit, valamint a pénzügyi kormányzat és a felügyelet vezető tisztségviselőit egyaránt.

Forrás: Biztosítási szemle



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft