5 ok, amiért érdemesebb alkuszcégen keresztül biztosítást kötni

Az alkusz az ügyfelet képviseli!Ön is elgondolkodott már azon, hogy vajon előnyösebb-e közvetlenül a biztosító társaságnál megkötnie biztosítását, vagy jobb egy alkuszcég szolgáltatását igénybe venni? Vajon az Eurorisk biztosítási alkuszként miben nyújt többet Önnek? 5 pontban összegyűjtöttük érveinket, melyek az alkuszcégek mellett szólnak.

  1. Az alkusz az Ügyfelet képviseli: A biztosítási ügynökök egy adott biztosítót képviselnek, a többes ügynökök több biztosítót, az alkuszok ugyan szintén egyszerre több biztosítóval működnek együtt, azaz széles kínálatból tudják kiválasztani az Ügyfeleik számára a legmegfelelőbb ajánlatot, de minden esetben az ügyfél képviseletében járnak el. Az alkusz tehát független marad a biztosító társaságoktól, így csak és kizárólag az Ügyfél érdekeit képviseli.

 

  1. Jelentős árkülönbség: Több ezer, vagy tízezer forintot is spórolhatunk évente, ha az alkuszcégek által beszerzett és összehasonlított biztosítási termékek közül tudatosan választunk és kötjük meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunkat, lakásbiztosításunkat vagy bármely egyéb biztosításunkat. Egy online díjkalkulátor segítségével például könnyen láthatjuk, hogy melyik biztosításónál érdemes biztosítást kötnünk, melyik ajánlat a legmegfelelőbb számunkra. 

 

  1. Egy helyen kezelhetjük biztosításainkat: Ha egy alkuszcég, mint az Eurorisk, munkatársaival vagy online díjkalkulációs felületén kötjük meg biztosításainkat, akkor nem kell külön-külön a kapcsolatot tartanunk az összes biztosítóval, nem kell regisztrálnunk a biztosítók online rendszereibe, külön-külön figyelni és kezelni a biztosításokkal kapcsolatos ügyeket. Elegendő pl. az Eurorisk Személyes Menü online szolgáltatásába regisztrálni, hogy minden biztosításunkat egy helyen elérjük.

 

  1. Gyorsan, egyszerűen: Kollégáink és online rendszereink is arra vannak felkészítve, hogy Ügyfeleink igényeit felmérve, a lehető legnagyobb pontossággal, de emellett gyorsan és egyszerűen választ adjanak minden felmerülő szakmai kérdésre, így a biztosításkötés zavartalanul, átlátható módon, gyorsan és kényelmesen tudjon megtörténni.

 

  1. Szakértői segítség közvetlenül: Bár az online biztosítási díjkalkulátorok általában könnyen értelmezhetőek és akár szakértői segítség nélkül azonnali fontos információkhoz juthatunk általuk, szakértőink készséggel állnak Ügyfeleink rendelkezésére személyesen, telefonon vagy online platformokon keresztül is. Mivel biztosítási alkuszként függetlenek vagyunk az összes biztosító társaságtól, így a legnagyobb meggyőződéssel kijelenthetjük, hogy az Ön számára legmegfelelőbb biztosítás megkötésében fognak kollégáink a segítségére lenni. 

 

Ami Ön számára értékes, mi azt védjük! 

Eurorisk csapata

 

Kérjük tekintse meg biztosítási termék kínálatunkat: 
 



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft